1%

Main page

Sokan voltak kíváncsiak a küllemi bírálat mikéntjeire

Egyesületünk küllemi bírálati tanfolyama nagy érdeklődés mellett zajlott 2024. március 21-22-én. A mintegy 50 részvevő Stéphane Billoux-tól, francia társzervezetünk, a Herd Book Charolais vezető küllemi bírálójától sajátíthatta el a küllemi bírálatot. Ez volt az első alkalom, hogy nem csak egyesületi tagoknak, hanem külsősöknek is lehetőségük nyílt részt venni, hiszen a küllemi bírálat szemléletmódja minden húsmarhatartó számára rendkívül hasznos. Sokan gondolták ezt így, a "tanulók" mintegy harmada külsős volt.

A csütörtök délelőtti elméleti alapozás helyszíne a kerekegyházi Varga Tanya Hotel volt. Délután az Oláh Farmon, Lajosmizse mellett ismerkedhettek a résztvevők a küllemi bírálat gyakorlati megvalósításával. Itt a nőivar bírálata volt terítéken, üszők és tehenek kerültek pontozásra. Másnap, pénteken Anka István kunadacsi tenyészetében a hímivar kapta a fő hangsúlyt. Mindkét helyszínen nagyon színvonalas volt a vendégek fogadása, és az állatok bírálatra való bemutatása. A tanfolyam zárásaként ebéd után felmérőre került sor, mindenki lepontozhatott önállóan két tehenet és egy felnőtt tenyészbikát, és összevethette pontjait a Stéphane által adottakkal.

Stéphane nem először tartott küllemi bírálati tanfolyamot hazánkban, és reméljük, nem is utoljára, de az biztos, hogy az eddigi legnépesebb tanfolyam zajlott le sikeresen.

Reméljük, hogy a szoksásosan 2 év múlva megrendezendő tanfolyam legalább ilyen színvonalas helyszíneken, hasonló érdeklődés mellett kerülhet majd megrendezésre.

Képes beszámoló hamarosan a "Fotók" menüpontban.