1%

Main page

Sikeres kiállítás Hódmezővásárhelyen!

2016. május 19-22.-e között zajlottak a XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok rendezvényei Hódmezővásárhelyen. Az időjárás kegyes volt hozzánk és a kezdőnapra kiállításra teljesen alkalmas, elfogadhatóan meleg, napsütéses idő alakult ki. A szakmai látogatók a korábbi péntek helyett most megosztva érkeztek csütörtökön és pénteken, míg szombaton és vasárnap

a korábban megszokott nagyszámú érdeklődő jelent meg a kiállítás területén. Nyolc sátorban fogadtuk a vendégeinket, adtunk lehetőséget az elmélyült beszélgetésre. Patrick Reversé, a francia Charolais Optimal genetikus szakértője mindenki megelégedésére bíráskodott. Véleménye szerint az állataink bárhol megállták volna a helyüket a világban. A hímivar győztese a 24991-es KPLSZ-ú Lajosmizsei Lakk György felnőtt tenyészbika lett a Charolais Kft.-ből, míg a a nőivar győztese, egyben  a "Grand Champion" a charolais fajta legszebb állata a 30043-5120-6 ENAR azonosítójú anyatehén lett a borjával az Abaúji Papp Charolais Kft. tenyészetéből. A képen a győztes állatok közt balról Papp Sándor, dr.  Domokos Zoltán, Papp Sándorné, Patrick Reversé és Bujdosó Márton látható. A versenyeredmények megtalálhatók az „Eredmények” alkönyvtárban. A jó hangulatú rendezvénysorozatról képes beszámoló található a Fotók

alkönyvtárban. A fajtánk bemutatása és népszerűsítése mellett új kapcsolatok teremtésére, egymás jobb megismerésére, a legújabb kiformációk kicserélésére is jó alkalmat teremtett az egyesületünk 2016. évi legnagyobb szabású rendezvénye. Bízunk benne, hogy akiknek a gazdálkodás sok aktuális munkája mellett lehetőségük volt a megjelenésre, hasznosnak találták a részvételt és kellemesen érezték magukat!

Köszönjük a versenyző tagjainknak, hogy az állataikat szakszerűen felkészítették és összemérték a versenyen; a Gyöngysziget Kft.-nek, hogy bemutatta néhány állatát és minden tagunknak érdeklődőknek, vendégeinknek és szponzorainknak, hogy hozzájárultak a rendezvényünk sikeres lebonyolításához!

Kiemelt támogatóink: Abaúji Papp Charolais Kft., Derecske Petőfi Mg. Kft., Hegyalja-Bos Kft., Hordeum 2000 Kft. és Sápi Ferenc.

Arany fokozatú támogatóink: Charolais Kft., Gyöngysziget Kft., Kerchner István, Tábori Imre és Taskó József.

Ezüst fokozatú támogatóink: Baranyi István dr., Charolais Farm Kft., Cserhát HB Kft., Hód-Mezőgazda Zrt. és Lóga Zoltán.

Bronz fokozatú támogatóink: Borbély István, Csürhés Tamás, Gergely Dávid, Juhász Pintér Imre, Kises János, Kun Veronika, Néma Kft., Németh Zoltán, Oláh Pál, NPK Charolais Kft., Süle Katalin, Szerencsi Zrt., Szloboda Béláné, Zsellér Pál,